FOGSZUVASODÁS

       A fogszuvasodás jelenleg az egyik legelterjedtebb betegség az emberiség körében. Alapvetően a modern civilizáció problémája, amely kapcsolatba hozható a természetes táplálékról a mesterségesen kifejlesztett ételekre való áttéréssel, valamint a magas cukortartalmú ételfajták nagy arányú fogyasztásával.. (A középkorban például sokkal kisebb mértékben terjedt el a fogszuvasodás, helyette inkább a fogak kopása volt jellemző.)

Mi a fogszuvasodás?

      A fogszuvasodás problémája a zománcot, a cementet és a dentint is érinti azáltal, hogy részlegesen kikezdi, majd el is pusztíthatja a fogat. Ez a folyamat három szakaszra bontható:

-Az ételekben lévő cukor először savvá alakul a lepedékben lévő baktériumok tevékenységének hatására.

- Ezek a savak ezután megtámadják a fog felszínét a lepedék mögötti részen.

-A savak maró hatása végül egy lyukat képez a fogban, ez nevezzük szuvasodásnak.

Gyakran hallhatók olyan vélemények, hogy a fogszuvasodás csak gyermekkorban jelent veszélyt, pedig a probléma felnőtt korban is ugyanúgy fenyegeti fogainkat. A fogszuvasodás ellen egész életünkön át védelemre van szükségünk.

Hol fordul elő a fogszuvasodás?

-A rágófelszíni barázdák szuvasodása: elsősorban a fogak barázdáin fejlődik ki, de egészen a dentinig is lejuthat, a fog teljes elhalását okozva. A fogak genetikailag meghatározott anatómiai felépítése szabja meg a barázdák mélységét, többek között ennek köszönhető szuvasodás különböző mértéke az egyes emberek között.

-Simafelszíni szuvasodás: a leggyakoribb a fogak egymás felé néző és egymással érintkező oldalain alakul ki, annak köszönhetően, hogy itt fokozott a lepedék lerakódása, öntisztulás nincs és csak fogselyemmel ill. fogköztisztító kefékkel lehet e területet lepedékmentessé tenni. A fog más sima felszínén is kialakulhat, ez azonban vagy zománchibára, vagy a fogtisztítás súlyos elhanyagolására vezethető vissza.

-A gyökérszuvasodás közvetlenül a dentint támadja meg. Az íny visszahúzódásával (lásd fogágybetegségek) a szuvasodásnak kevésbé ellenálló dentin a felszínre kerül. Ráadásul ez a terület szintén hajlamos a lepedék fokozott lerakódására. A gyökérszuvasodás meglehetősen elterjedt a felnőtt lakosság körében és előfordulási gyakorisága folyamatosan nő. Ennek lehetséges oka, hogy manapság mind több és több felnőtt képes megőrizni eredeti fogait idős korára, azaz a szuvasodás veszélye sokkal hosszabb ideig áll fenn. Egy másik ok lehet, hogy a fogágybetegségek fogorvosi kezelésének következtében a foggyökér felszíne szabaddá válhat, kitéve ezzel a baktériumok támadásának.

 

Miért fontos a pH érték?

    A pH érték egy vegyület savasságának, vagy lúgosságának a mérésére szolgál egy 1-től 14-ig terjedő skálán. A 7-es pH érték semleges vegyületet jelent (sem savas, sem lúgos), 7 felett a vegyület lúgos, az alatt pedig savas.

    A száj pH értéke fontos tényező, normál esetben ez közel semleges értéket jelent. Ha viszont a lepedék miatt a fog környezete túlságosan savassá válik, az ásványi anyagokat old ki a zománcból és a dentinből, megindítva ezzel a fog demineralizációját, azaz az ásványi anyag kioldódást.

A demineralizáció folyamata

 

    Cukortartalmú ételek fogyasztását követően a lepedék baktériumai körülbelül 10 percen belül a cukor egy részét savvá bontják, ezáltal meredeken csökken a száj pH értéke. Röviddel később a pH érték magától újra emelkedni kezd, mert a nyálban lévő ásványi anyagok semlegesítik a savasságot. A fogakon lévő lepedék azonban (mintegy itatóspapírként) a fog mellett hosszabb ideig fenntartja a savas közeget és lelassítja a semlegesítés folyamatát. Így nagyjából 30-60 percig tart, míg a pH érték visszatér a normálishoz.

    Nagyjából 5,7-es pH érték alatt már elég sav alakul ki, hogy a fog demineralizációját elindítsa. A folyamat addig tart, amíg a pH érték ezen kritikus határ alatt marad.

    Egyszóval, minden alkalommal, amikor Ön magas cukortartalmú élelmiszert fogyaszt, nagyjából 20 percig fogai károsodásnak vannak kitéve.

    Amikor azonban cukorról beszélünk, nem csupán a kávéba, teába tett "tiszta" kristálycukorra kell gondolnunk. Cukor az ún. fermentált szénhidrátok lebomlásával is keletkezhet a szájban, valamint a szaharóz is különösen káros cukorfajta, ami természetes módon sokféle élelmiszerben megtalálható.

1 2

A bal felső nagymetszőn szuvasodás látható. A kiterjedt szuvasodás és a jobb felső nagymetsző ferdesége komoly kihívást jelent a fogorvos számára, hogy valóban esztétikus eredmény szülessen.

 

A fogak torlódása hajlamosít a szuvasodásra. A régebben készült kompozittöméseket esztétikai okokból ki kell cserélni.

 

3
A vizszintes irányú fogmosás idővel a fogíny visszahúzódásához vezet, extrém esetben a fognyakak is kikophatnak. Esztétikus töméssel visszapótolható az elveszett foganyag.
A régi amalgámtöméseket is ki lehet cserélni esztétikusabb megoldásra.

 

A fogak újraásványosodása (remineralizáció)

    Az újraásványosodás a fogak regenerálódásának természetes folyamata, azaz a fog magától is képes "gyógyulni". Ez azonban csak akkor megy végbe, ha a fog károsodása még nem ért el egy kritikus értéket, amely után már nem lehetséges a természetes regeneráció. Nyálunk természetes módon kalciumban és foszfátokban gazdag, és ha a pH érték a szájban a kritikus 5,7-es érték fölé kerül, ezek az ásványok képesek lefedni és regenerálni a sérült zománcrészt. Ezért is fontos, hogy az étkezés után az alacsony pH értéket minél előbb semlegesíteni tudjuk.

Mire kell odafigyelni? A fogszuvasodást befolyásoló legfontosabb tényezők

- Idő
Az ásványi anyagok kioldódása a fogból csak cukorfogyasztás után egy bizonyos ideig megy végbe, és akkor is csak olyan esetben, ha a száj pH értéke 5,7 alá esik.

- Vannak a szuvasodásnak jobban és kevésbé kitett területek
A fogak bizonyos részei jobban ki vannak téve a szuvasodásnak, különösen azok, amelyeket nehéz tisztítani. Ilyenek a fogak egymás felé néző oldalai és a barázdák közötti részek.

- Lepedék
A foglepedékben lévő baktériumok felelősek a cukor savvá alakulásáért, ezáltal a fogszuvasodásért.

- Az elfogyasztott cukormenyiség
A naponta elfogyasztott cukor mennyisége fontos tényező, de talán még ennél is fontosabb, hogy hány alkalommal fogyasztunk cukrot a nap folyamán.

A fogszuvasodás folyamata és következményei

    A fogak rágófelszínén lévő barázdák szuvasodása esetén a baj első jele egy, a barázdák között megjelenő fehér folt. Ez a zománc első sérülését mutatja, ami később kiterjed a zománc és a dentin határáig. A fehér folt ezután átalakulhat barna folttá, de a zománcsérülés vissza is gyógyulhat, ha az ásványi anyagok vissza tudnak épülni a zománcba.

    Ha a sérülés nem gyógyul vissza, a szuvasodás kikezdheti a zománc alatti dentint. Mivel a dentin puhább anyag, mint a zománc, a szuvasodás a zománc alatt kiterjedve károsítja a fogat.

1 2

A bal alsó második nagyőrlőn, hasonlóan az első nagyőrlőhöz, elszíneződött barázda látható.

A zománcréteg eltávolítása után kiterjedt szuvasodást találtunk: Egyrészt a szuvasodás a dentinben, mélyen a fogon belül terjeszkedik, másrészt éppen ezért szükséges a rendszeres fogorvosi ellenőrzés, hogy idejében megállítható legyen a folyamat.

 

    Ahogy a szuvasodás tovább terjed a dentinben, mind nagyobb zománc rész marad alátámasztás nélkül, ami végül beszakad. Ezzel kialakul a nyílt szuvasodás, azaz a lyukas fog, a fog hidegre, melegre, édesre érzékennyé válik.

    A kezelés elmaradása esetén ezután a szuvasodás tovább terjed egészen a fogbélig, fogbélgyulladást okozva. Ilyenkor a fog magától, lüktetve fáj. 

A fog koronai részén kiterjedt szuvasodás látszik, amely a gyökércsúcs körül gyulladást okoz.

   Ha a szuvasodás a foggyökérig is lejut, az egy ún. gyökércsúcs körüli gyulladást okoz, a fog ráharapásra igen fájdalmas. Lágyrészduzzanat és a környéki nyirokcsomók fájdalma is előfordulhat

    A gyulladás előrehaladtával tályog, gennygyülem alakul ki a csontban, ami fog meglazulásával jár. A genny megjelenhet fájdalmas duzzanat formájában a nyálkahártya alatt is. Ritkán, speciális esetekben az ilyen gennyes gyulladásokból életveszélyes állapotok is kialakulhatnak.

    Gyakran előfordul az is, hogy a fog elhalása után a fenti akut gyulladásoktól eltérően a gyökércsúcs körül krónikus gyulladás (állóháború) alakul ki. Ilyenkor gyulladásos szövetszaporulat (granulóma) vagy hámmal borított, folyadéktartalmú üreg (ciszta) alakul ki a csontban, annak felszívódását okozva. Ezen állapotok egy tünetszegény, letokolt, ugyanakkor baktériumokat tartalmazó gyulladást jelentenek, amely bármikor akut gyulladásba mehet át. Ezenkívül a vérkeringés útján baktériumok juthatnak a szervezet más szöveteibe, ahol egyéb betegségeket okozhatnak (gócbetegség).